2015. április 30., csütörtök

MilyenutcaHányszám: levegősen 39 nm-en

 Alakulhat úgy életünk, hogy otthonunkban nem állnak rendelkezésre üres terek, hatalmas felületek, de stílusérzékenységünkről, feltöltődésünkről ilyenkor sem kell lemondanunk, csak néhány hasznos alapszabályt kell betartanunk, ahogy ebben a göteborgi kis lakásban is tették.
Ha otthonod nem több, mint 39 nm, akkor érdemes optikailag növelni annak méretét. Ennek egyik legegyszerűbb kivitelezése, ha uralkodó színnek a nem divatfüggő fehéret és a skandináv stílust választod, aminek köszönhetően a helyiségedből tágas, szellős és tiszta megjelenést varázsolhatsz. Ettől eltérő színfoltokat a kiegészítőidben dobhatsz hozzá az atmoszférához, amivel a fehér felületek légiességét egy kicsit tompítani is tudod! A bútorozottságot tekintve is maradj szellős és ne zsúfold össze indokolatlanul a kis teret! S ha így cselekszel, akkor marad elegendő helyed arra is, hogy egy-egy karakteres holmit is elhelyezz, amitől egyedivé és személyessé alakítottad otthonod!
Ne habozz, vágj bele!


Skandináv stílus a lakberendezésben

39 nm-en is levegősen
 
Dolgozósaroknak is jut hely





A fehér szín tágasságot kölcsönöz a kis otthonnak.


 
 
 
 
 


2015. április 29., szerda

Hol rontottam el?

 Sajnálattal tapasztalom, hogy lakberendezési megkereséseim jelentős hányada a "Hol rontottam el?" mondattal kezdődik, s hiába a válasz, majd a sikeres, közös tervezés, a személyre szabott koncepció és végül a jól sikerült, egyedi teret hozó kivitelezés, mégis dupla pénzzel, dupla idővel és dupla energiával kellett számolni.
 
 
Viszont, hányan lehetnek azok, akik kimerülve, bosszúsan, megelégedve a félmegoldásokkal, inkább legyintenek, azt gondolják, jó lesz így, s nézik a hibákat évekig, és nem értik miért nem jó érzés hazamenni, s miért kezdik a mindennapokat enerváltan?
Ha ezeket az otthonteremtési hibákat szívesen elkerülnéd, akkor tervezz jó előre! Gondold végig, milyen atmoszférában érzed otthonosan magad, rajzolj, számolj, szánd rá az időt a tervezésre, hiszen hosszú távon ez úgy is kifizetődik, mivel a végeredmény sokkal nagyobb valószínűséggel fog megfelelni szükségleteidnek és ízlésednek.
S ha úgy érzed, hogy ezzel a feladattal egyedül nem tudnál megbirkózni, akkor a hamarosan induló "Hogyan legyen lakásból otthon?" lakberendezési workshopon a helyed. A workshopon konkrét tanácsokat adok többek között:
- az alaprajzok felrajzolására,
- a helyiségek funkcióira, berendezésére,
- az optimális világításra,
- a színek megtervezésére.
Szó lesz ezeken kívül:
- a stílusokról,
- praktikumokról, hasznos tudnivalókról,
- burkolásról.
Ha szívesen résztvennél és kérdéseid lennének, vagy egy adott téma konkrétan is érdekel, kérlek, ezt a kérdőívet töltsd ki!
 
A jó hangulatról együtt gondoskodunk, a szakmai válaszokról pedig én, illetve partnercégeim képviselői.
Egy jól megtervezett előszoba előtte és utána képei.

Konyhából fürdőszoba - nem lehetetlen, csak előre meg kell tervezni!

VIZSUart lakberendezés
Kép forrása: www.pinterest.com
 

2015. április 28., kedd

nemTUCAT: ajándékok gyerekektől gyerekekről Anyák napjára

 A közlegő Anyák napjára szerencsére még mindig gyerekként gondolhatok, ezért lázasan keresem az egyedibbnél egyedibb ötleteket, hogy aztán gyerekeimmel megvalósítva azokat, megszínesítsük édesanyám első májusi vasárnapját. És mivel nálunk három a gyerek, ezért az inspirációkból sosem elég!
Hogy ne törd tovább Te se a fejed, de mégis egyedi ajándékkal tudjatok készülni, nézd végig ezt a néhány ajándékötletet!

1.) Készítsetek egyedi fotókat, amelyek hol a falon, hol egy komód tetején tudják felidézni a szép emlékeket!


Ajándékozz egyedi fotókat Anyák napjára, amelyek aztán mindig szép emlékeket hordoznak!


 
2.) A gyereked rajzaiból egyedi ékszer is készíthető, ezért ha még van rá időd - Neked és az ötvösnek -, ezt gyorsan csináltasd meg! A mama szeme biztosan könnybe lábad!
 
Gyermeked rajzából ékszer is készíthető, amiből hidd el, csak egy lesz!

3.) Nem kell a virágosok kígyózó sorába beállnod, elég ha néhány ágacskát szerzel, és arra felragasztjátok a gyermekkezek pompomjait!
Virágcsokor helyett, készítsetek Ti egyet!

4.) Gyermeked fényképéből és egy függönyelkötő bojtból ilyen szórakoztató könyvjelzőt is faraghattok! A végeredményre én is kíváncsi vagyok! :-)
GYermeked fényképéből és egy függyönybojtból ilyen egyedi könyvjelző készülhet.

5.) Azok a csöpp ujjacskák még egy medálon is megjelenhetnek! És a mintája olyan, mint egy szép virág!
A csöpp ujjacskák egy csöpp medálon.


6.) Ha a gyerekrajzok szerelmese vagy Te is, akkor adj a kezébe egy fehér tányért és néhány porcelán filcet! Az eredmény hatásos, az étkezés pedig üdítő lesz!
Színesítsék Mami tányérját mostantól a gyerkőcök rajzai.


Képek forrása: www.pinterest.com


2015. április 27., hétfő

Aktuális munkám: szürke árnyalatai

 Ha már a héten szembejött velem ez a kép, gondoltam, ideje bekukkantani egy most lezárult lakberendezési tervembe, amelynek része volt egy ehhez az enteriőrhöz hasonlatos előszoba-koncepció is. Ugyan, az ügyfelek még nem döntöttek arról, hogy az ajánlott tapéták közül a merészebb színösszeállítást, vagy annak ehhez hasonlatos, visszafogottabb társát választják, de amíg a végeredményre várunk - az úgy nyár vége lesz :-) -, addig is néhány részlet erejéig most Te is beleolvashatsz ebbe a tervbe!
Ha átalakítás előtt állsz Te is, vagy csak szeretnél jártasabb lenni a lakberendezés területén, akkor jelentkezz a hamarosan induló LAKBERENDEZÉSI WORKSHOPOMRA,  amihez ezt a kérdőívet feltétlen töltsd ki! Klikk ide!
Ennek részleteivel hamarosan jövök!


 "Egyfajta nyugodt, mondhatni szállodás hangulat megteremtésére törekedtem, amely ugyan érett, de egyben jellegzetes benyomást is kelt. Meleg színek, természetes felületek, egységes közeg teszik teljessé ezt a törekvést. Kombinálható volt így a modern stílus a klasszikus komolyságával, a shabby kopottságával, valamint a romantika némi nőiességével, hogy ezek finom arányát fenntartva egy egészen egyedi egyveleget kapjunk.

A modern stílus a minimál testvérstílusa, annyi különbséggel, hogy a modern élettér sokkal barátságosabb és melegebb hangulatot sugall. Ugyan itt is fellelhetőek bizonyos mértékig a ridegség jegyei, ami azonban inkább rendet és precizitást áraszt, egyfajta keretet alkot.

A méltóságot sugárzó klasszikus stílus kialakításához azt gondolnánk, hogy első sorban térre van szükség – mivel alapjaiban monumentális, rendkívül szimmetrikus, magas, teremszerű szobák jellemzik -, de kisebb terekbe is könnyen becsempészhető. Jellegzetessége, hogy előkelőséget áraszt, kifinomult, kissé tartásos viselkedést sugall, és abszolút az egyensúlyra épül.

A shabby szó konkrétan kopottságot jelent, színvilágát tekintve pedig a fehér és a pasztell árnyalatok váltakozva tűnnek fel.  Szereti a természetes anyaghasználatot és a romantikába hajló kecsességet.

A romantikus stílusirányzatot általában gazdag fantázia, az egyén végletes és erős érzelemvilágának kivetítése jellemzi. Témáit sokszor a múltból meríti, a szerelemélmény központi helyet kap. Természet közeli színeivel pedig nemcsak ifjú hölgyeknek való, hanem bárkinek, aki nyitott az örök optimizmusra. ..."

Hangulatterv a modern és klasszikus stílus vegyítésében

Színterv a szürke néhány árnyalatára

Előszoba anyagterve
Fürdőszoba anyagterve

Hálószoba lakberendezési terve

Nappali anyag- és bútorterve

Kép forrása: www.pinterest.com






2015. április 22., szerda

Gyereksarok: romantika a gyerekszobában

 Stílusérzékenységünkről gyermekeink szobájában sem kell lemondanunk, sőt, akár nevelési célzattal, vagy akár csak kiélve magunkat célszerű, ha az ő szobácskájukat is kellő odafigyeléssel rendezzük be. És ha érzékenységünk a romantika irányába húz, nem árt, ha a megvalósítás előtt néhány alapszabályt végigveszünk!
A romantikus stílust nyugalmat árasztónak, világosnak és egyfajta nosztalgikus töltettségűnek élünk meg, amelynek lakályos és pihentető hangulata épp tökéletes is lehet egy gyerekszoba számára is. A kedves, fakó, virágos dekorációk halmai és a ragyogóan halvány színek szinte hívogatóvá varázsolják a legvadabb szobácskát is.
Ha gyermeked számára ezt érzed ideálisnak, akkor a virágmintás ágyneműket, vagy tapétákat szinte kötelező elemnek kell venned! Nem árt, ha a falak színében megmaradsz a világos árnyalatnál és jó, ha a padlózat is ezt követi. És, hogy feltedd az i-re a pontot, érdemes egy-két antik bútort beszerezned - ehhez érdemes a váci antikvitásokat végigjárni -, vagy, ha ódzkodsz a használt daraboktól, készíttesd el azokat újonnan, vagy térj be az ilyen jellegű helyekre, mert van már ezekből is bőven!
 
1.) Virág, virág és még több virág ... ez a romantikus stílus bűvszava!
Virág, virág és még több virág - ez a romantikus stílus kulcsszava
 
2.) A virágmintából elég ha egy falra koncentrálsz, a többit pedig csak ehhez kell igazítanod!
Virágmintából elég, ha egy falra koncentrálsz!
 
 
3.) Egy adott fókuszpont, ami aztán becsalogat a térbe!
Elég egy adott fókuszpont, ami aztán becsalogat a térbe.
 
 
4.) Ha óvatosabban és cserélhetőbben szeretnéd a virágmintát megoldani, elég egy papírdekoráció és néhány ágynemű is ahhoz, hogy a romantika érvényesülhessen.
Ha óvatosabban nyúlnál a virágmintához, készíts virágdekorációkat.
 

 
 
 
6.) Ne gondold, hogy a romantika csak a lányok kiváltsága! Kukkants be ebbe a fiúszobába!
Ne gondold, hogy a romantikus stílus a lányok kiváltsága! Kukkants be ide is!
 

 
Ha szeretnél erről többet tudni, vagy egyéb lakberendezési témában is jártasabb lenni, jelentkezz a hamarosan induló LAKBERENDEZÉSI WORKSHOPOMRA,  amihez most még elegendő és segítség számomra, ha ezt a kérdőívet kitöltöd! Klikk ide!
A részletekkel hamarosan jövök!
 
Képek forrása: www.pinterest.com
 

















2015. április 10., péntek

Nyereményjáték a lakáseladás megkönnyítésére

 Amikor fontos eseményre készülünk, fodrászhoz megyünk, új ruhát veszünk, csillogva várjuk a közeledő időpontot, majd kiélvezzük annak minden percét. Sajnos azonban, amikor ez a nagy esemény az otthonunk eladásáról szól, már másképp cselekszünk. Lakásunk értékesítésébe vágunk, de időt nem szánva rá, kapkodva, rohanva készítjük el otthonunk fényképeit és hasonlóan cselekszünk, amikor becsönget a várva várt vevő is. Aztán, amikor pár hét elteltével is, kezdeti lelkesédesünk azonban már alábbhagyva, de még minden időnk a lakásmutogatással telik, azt vesszük észre, hogy a puszta időpontegyeztetések is ingerültséget teremtenek.
Várjuk a vevőt, aki csak nem akar érkezni, de hidd el, hogy egy tudatos felkészüléssel ez a történet is átírható! A lakásértékesítések fő szezonját éljük így április derekán, s ha nem szeretnéd kitenni magad az ingatlanpiac kiszámíthatatlanságának, akkor ez a nyereményjáték most Te érted is van! 
Vegyél részt ebben a játékban, hogy a Te lakásod legyen az, amelynek tudatos felkészítésével a Vevő mihamarabb becsöngessen!
Klikk a képre!
 
https://docs.google.com/forms/d/1YAtn9JKDUVc5__-9udqYyB9z2wAfUQwQC8wAm4aDZK8/viewform?c=0&w=1
VIZSUart home staging nyereményjátéka
 Kép forrása: www.pinterest.com

2015. április 7., kedd

ÚJ a blogon: GARÁZSVÁSÁR

 Amikor új otthonunkba végre beköltözhetünk, sajnos, számtalanszor tapasztaljuk, hogy a nemrég vásárolt bútorunkra helyhiány, vagy stílusváltás miatt a jövőben már nem lesz szükségünk. Ahhoz, hogy mégse érezzük azt, hogy kidobtuk a pénzt az ablakon, ismerősöknek ajándékozzuk azt, vagy hirdetési portálokon találunk nekik új gazdát.
Azon ügyfeleimnek, akik hasonló helyzetben találták magukat, bővítettem szolgáltatásaim körét és immáron itt, a blogon is elérhetőek ezek a használt bútorok.
Amennyiben használt bútorok keresésével telik az időd, görgess végig a blogomon, hátha épp itt találod meg a keresett újdonságodat! Ha az alábbi termékek bármelyike érdekel, keresd Somogyi-Magyar Rékát (06-20-472-7454)!
 
1.) Fagyasztó
Zanussi ZFT 203 W fagyasztószekrény

Fagyasztó: Zanussi ZFT 209 W típusú fagyasztószekrény költözés miatt 20.000 Ft-ért eladó. 79 l nettó térfogatú, mérete: 84 x 48 x 56,2 cm (magasság, szélesség, mélység). Alul 2 fiókja van, a felső szinten letörött a lehajtható ajtaja, így szabadon pakolható.

2.) Fedőmatrac

Fedőmatrac
Fedőmatrac: 6 cm vastag memory fedőmatrac francia ágyra 160 x 200-as költözés miatt eladó. 7 hónapja vettük, hibátlan állapotú.
 
3.) Éjjeli szekrény
Éjjeli szekrény
Éjjeli szekrény: 2 db világos barna - cseresznye színű hibátlan állapotú éjjeli szekrény költözés miatt 20.000 Ft-ért eladó. Mérete 41 cm mély, 46 cm széles.
 
4.) Ágyrács
160x200 ágyrács

Ágyrács: Franciaágyra való (160 x 200 cm) hibátlan ágyrács költözés miatt eladó 20.000 Ft-ért.
 
5.) Kókusz matrac
Kókusz matrac 160x200
Kókusz matrac: Latex Duoextra kókusz biomatrac (160 x 200 cm) költözés miatt eladó. 15 cm magas, 7 zónás. Kemény matracot kedvelőknek. Külső huzata antiallergén, levehető és mosható. 7 hónapja vettük, hibátlan állapotú. Ára 80.000 Ft (eredetileg 130.000 Ft volt).

2015. április 1., szerda

Gyereksarok: tojásdekorálás Húsvétra

 Lányos családban felnőve, majd most két kislány (no, meg egy fiúcska) anyukájaként szinte kötelezőnek érezzük azt, hogy a sárgatúrósételszentelőstulipánvirágosegyüttlevős Húsvét többek között a tojásfestésről is szóljon. Azonban, jó ideje már, megunva és hátat fordítva a hagyományos dekorálásnak, mindig valami új és izgalmas technika kipróbálásába fogunk és ez remélhetőleg, most sem lesz másképp!
Ha Te is nyitott vagy az újításra és kellő energiát érzel magadban arra, hogy idén valami másba is fogj, akkor válogass kedvedre ebből a listádból és valósítsd meg! Aztán, csak győzd fogadni a locsolókat, mert ezzel garantált, hogy a környék összes fiatalembere a Te tojásodra fog áhítozni!
 
Színezz szabadon!
Színezd szabadon húsvéti tojásodat!
 
Csak egy fekete filctoll és máris egyedi húsvéti tojásaid lesznek!

A gyerekek imádni fogják a Húsvétra készülődést!
2.) Fess kedvedre!
Fess bátran egyedi tojásokat!
 
Ilyen húsvéti tojásaid lehetnek, ha a fantázia beindul!

3.) Használd a természetet!
Nosztalgikus tojásokat is teremthetsz!
 4.) Varrj bátran!


5.) Öltöztess és kombinálj!

 
Öltöztesd fel húsvéti tojásaidat!

 6.) Dekupázsolj!

Próbáld ki Húsvétkor is a dekupázs technikát!
 
7.) És persze, stencilezz!
Stenciles húsvéti tojások a Decor Labortól
 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...